Vörösen, vörösen, vörösen remegő
Álmok, álmok mezsgyéjén
Nem lehetünk elzárva.
Mindig, mikor elutasítom a halált,
Újra, és újra feladom.
Érzéseim nem találnak otthon,
Ébressz fel!
Tökéletes mosolyod tudja,
Hogy ez lehetséges,
Tudja, hogy a távolság
Kegyetlen.
Annak ellenére, hogy felemészti
A szívem sebeit,
Még most sem tudom elfojtani
Gondolataimat,
Mik a sötétségben lakoznak.
Vörösen, vörösen, vörösen remegő
Álmok, álmok mezsgyéjén
Találkozunk, sorsunk elkezdődött.
Egy titok, amit senki, senki nem tud.
Zuhanok, zuhanok, zuhanok.
ha elmenekülök bűneim elől,
Soha többé nem térhetek
Vissza.
Míg a magány szakadékában sétáltam,
Biztonságban voltam
Valószerű szemeid elől,
Mik sosem változnak.
De a sötétség akkor születik,
Mikor a fény a legszebben ragyog.
Mélyen és hangsúlyosan kúszik fel hozzám.
Két szívverés olyan, mint két
Egymással szembe állított tükör.
Más, más fájdalmak hasonlóak,
De mégis különböznek,
S továbbra is végtelenek.
Vörösen, vörösen, vörösen izzó,
Mindent, mindent elnyelő.
Egy beteljesülhetetlen álom
Útnak indul.
Erősen, erősen
Eluralkodik, eluralkodik, eluralkodik
A múló éjszakám.
Nem menekülhetek,
Ha belesüllyedek bűneimbe.
Vörösen, vörösen, vörösen remegő
Álmok, álmok mezsgyéjén
Találkozunk, sorsunk elkezdődött.
Egy titok, amit senki, senki nem tud.
Zuhanok, zuhanok, zuhanok.
ha elmenekülök bűneim elől,
Soha többé nem térhetek
Vissza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése