A szavak hangos zajjal szóródtak szét,
A te szavaid, melyeket szívemben őriztem.
Olyanok, mint a homokszemek életemben,
A szél elfújja őket, s csak sziluettjét hagyja maga után.
Szürkébe borult, felhős, téli ég,
Egyre mocskosabbá váltak a felhőtömegek.
Olyan, mint mikor valaki ki akarta festeni szívemet,
De ecsetvonásaival csak elhomályosította a színeket.
Minden új nap el fog haladni mellettem?
Ha így van, hagyom. Az érzéseim feléd
Egyre erősebbek.
Uralva gyűlöletemet,
Élni fogok szomorúsággal a szívemben.
Még ha meg is próbálom összegyűjteni
Szavaid szilánkjait, melyek homokszemekké váltak,
Csak kiszóródnak ujjaim közül.
Csak nekem fáj!
Csak én sírok!
Csak én vagyok egyedül!
Rád gondolok…
Valaha volt igazság abban, amit mondtál nekem?
Most mindennel tisztában akarok lenni.
Bár szerettem volna tudni rólad az igazságot,
Most úgy tűnik, nem tanultam hibáimból.
Meg akartalak védeni, mint a Hold fénye,
De úgy tűnik, ezek az érzések terhek a számodra.
Uralva gyűlöletemet,
Élni fogok szomorúsággal a szívemben.
Még ha meg is próbálom összegyűjteni
Szavaid szilánkjait, melyek homokszemekké váltak,
Csak kiszóródnak ujjaim közül.
Csalódtam benned, ennek ellenére
Könnyeket hullatok érted,
Hiányzol.
A szavak hangos zajjal szóródtak szét,
A te szavaid, melyeket szívemben őriztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése